Két meccs, hat pont

Gyorsan a két kötelező angol győzelemről: előbb San Marinót verte el Anglia simán (öt-null), majd Észtországban is nyert, de egyáltalán nem simán (egy-null). A közvélemény jelentős része mindkettő miatt siránkozott, ami az első miatt baromság, az észt meccs viszont valóban necces volt, de meglett a három pont, miközben Hollandia kikapott Izlandon, Olaszország szintén egy-nullra nyert csak Máltán, a múltkor Portugália kikapott Albániától, és még lehetne sorolni a meglepetéseket. 

A San Marino-mérkőzés nem érdemel szót: könnyed edzőmeccs, az észt már inkább. Itt a Svájc ellen dicsért Roy Hodgson elkövetett egy-két hibát: a svájciak ellen nagyszerűen működő gyémánt-felállás érzésünk szerint inkább az erősebb csapatok ellen hasznos, az olyan, kizárólag a védekezéssel törődő ellenfél ellen, amilyen Észtország is volt, nem árt, ha vannak a pályán szélsők is.

Továbbá az angol gyémánt fontos tartozéka a csatárok mögött játszó Raheem Sterling robbanékonysága, őt viszont Hodgson pihentette, és a helyén játszó Adam Lallana bármennyire jó játékos is, ez a poszt annyira nem fekszik neki, hiányzott onnét egy gyors ember. 

Végül érthetetlen, miért nem Nathaniel Clyne volt a jobbhátvéd: a Southampton védője sokkal kiforrottabb futballista, mint a helyén játszó Calum Chambers, nem véletlen, hogy tavaly jobbára csere volt Clyne mögött. Mellesleg utóbbi támadóbb szellemű játékos is, mint az Arsenal tinédzsere.

Emlékezzünk meg még Wayne Rooney gólrekordjáról, noha ő maga ismét nem volt meggyőző, San Marino ellen is kihagyott egy rakás helyzetet, úgyhogy amiket korábban írtunk róla, az most is áll. 

A lényeg viszont az, hogy miközben már a németeknek és a spanyoloknak is van vereségük, Anglia három forduló után kilenc ponttal, kapott gól nélkül fogadhatja novemberben a szlovéneket, az övéké a jelek szerint a csoport másik erős csapata a csalódást okozó Svájc helyett.

Akkorra elvileg már felépül Sturridge, Barkley és Walcott is a hiányzók közül, és a védelembe is visszatérhetnek a sérültek. 

Svájc - Anglia 0-2

Jó rég találkoztunk már: a Costa Rica elleni, teljesen értelmetlen meccsről nem is írtunk, mert nem volt miért, viszont azóta csomó minden történt!

Visszavonult a válogatottságtól Gerrard és Lampard: szomorú, de már nagyon ideje volt, aztán volt egy barátságos meccs a norvégok ellen, amely után megint mindenki nekiesett szerencsétlen Roy Hodgsonnak. És most mindenki kérhet bocsánatot.

Anglia ugyanis teljesen megérdemelten nyerte meg a legnehezebb meccsét a csoportban, pláne, hogy a kezdőcsapatok alapján Svájc esélyesebbnek tűnt a tartalékos angolokkal szemben - az iksz sem tűnt rossznak, sőt.

Hodgson viszont húzott egy nagyot, amit kevesen néztek ki belőle: bevállalta a gyémánt felállást, ami egyébként logikusnak is tűnt, hiszen nemcsak a két csatárt tartja meg, de Sterlinget is beviszi középre. És nagyon bejött neki.

Mondjuk az már a vébén is nyilvánvaló volt, hogy van támadójátéka Angliának, és tényleg csak a dilettáns, fogalmatlan barmok nem vették észre, hogy az az angol válogatott, amely jó ideje csak pontrúgások és esetleges szituációk után volt képes gólt szerezni, kidolgozott, kifogástalan akciókat vezet és azokból lő gólt, mint az olaszok ellen.

Most ugyanilyen gól született, csak Rooney és Sterling szerepet cserélt, és Welbeck érkezett a hosszú oldalon a sérült Sturridge helyett. Addigra egyébként Angliának már vezetnie kellett volna: egyszer Rooney bénázott, másodszor Welbeck passzolt rosszul ziccerben, harmadszor pedig Jones fejesénél védett bravúrral a kapus.

A gól után kicsit nyomtak a svájciak, Hartnak is kellett védenie egy-két nagyobbat, de azért nem kellett igazán félni, és amikor a végén Rickie Lambert letette Welbecknek, az már csak a kegyelemdöféshez kellett. Anglia kimondottan jól játszott ebben a felállásban (amit egyébként a Liverpool alkalmaz sikerrel), és ha még lesz Sturridge, Walcott, Barkley, Lallana, Shaw és a többi hiányzó is, akkor lehet még variálni is.

Hart: A norvég meccs után most is hibátlanul védett, két bravúrral. A végén még nagy kapus lesz belőle. 7

Stones: Bátortalanul, de nagyobb hibák nélkül hozta le a meccset. 6

Cahill: A védelem oszlopa, túlzás nélkül. 7

Jones: Ő meg a védelem gyenge pontja. 5

Baines: Tud ő ennél többet is, de ma nem volt komoly hibája. 6

Wilshere: Ez a hátsó szűrő nem az ő posztja, többször is eladta a labdát kritikus helyzetben, de lesz ennél jobb is. 5

Henderson: Egy kis rutinnal igazi vezér lehet a középpályán. 6

Delph: Idegesen kezdett, de egy hibától eltekintve tökéletesen látta el a feladatát az első tétmeccsén a válogatottban. 6

Sterling: Minden hibájával együtt is a legjobb angol játékos volt. 8

Welbeck: A két gól magáért beszél, de a mezőnyben sem volt reménytelen. 8

Rooney: Mindenkit meglepve egész hasznosan és veszélyesen játszott. 7

Cserék:

Milner hasznos volt, Jagielka önfeláldozó, Lambert gólpasszt adott.

Anglia - Uruguay 1-2

  • Ezután a meccs után tényleg nem lehet mást mondani, minthogy mi a FASZ volt ez?! Anglia az olaszok ellen végre jól játszott, úgy, ahogy egy ilyen hátterű válogatottól el lehet várni, és mire az ember elkezdett volna reménykedni, Uruguay ellen megint visszazuhant minden a régi kerékvágásba, és megint láthattunk egy olyan angol válogatottal, amelyik LÓFASZnak sem fog hiányozni.
  • Óriási ötlet volt az olaszok ellen szuperül működő támadónégyest szétverni, csak azért, hogy Rooney visszakerülhessen középre, ahol természetesen ugyanolyan szar volt, mint előtte. Sőt, most már az olaszok ellen villogó Sterling, Sturridge, Welbeck hármas is KIBASZOTT gyenge volt.
  • Az olaszok ellen volt tempó, elképzelés, játék, most meg mindenki ácsorgott, mint LÓFASZ a hideg vízben. Mi volt Roy Hodgson terve, de komolyan?
  • Uruguay: KIBASZOTT szar csapat, amelyet úgy fog Kolumbia arrébb tolni, hogy öröm lesz nézni, feltéve, ha az ember az ilyesmiben leli az örömét. Csupa középszerű LÓFASZJÓSKA, akik egész meccsen maximum abban bízhatnak, hogy majd elöl a két klasszis csatár valamelyike csinál valamit.
  • És itt a nagy különbség Rooney és Suarez között: előbbi tök jó, hogy végre lőtt egy gólt a vébén, de mindkét meccsen volt egy-egy akkora ziccere, amiből egy random holland középcsapatban játszó szerb csatár tízből tízszer gólt lő, neki nem sikerült. Nagyon szomorú, hogy egy ilyen tehetséges játékosból ez lett, de végre lássuk be, hogy Rooneytól fölösleges bármit is várni.
  • Gerrard. Az első gólnál ő vesztett labdát a középpályán, a másodiknál gólpasszt adott Suareznek. Az ő pályafutása sajnos véget ért, amikor a Chelsea ellen elcsúszott, de ezt senki nem volt hajlandó belátni.
  • 1-1 után nem fejetlenül rohanni kellett volna előre, hanem felmérni, hogy ez a maximum, amit ebből a FASZ meccsből ki lehet hozni, és kész. Ehhez képest láthatjuk, hogy mi a FASZ történt. Az meg mindennél többet mond, hogy 1-2 után helyzete sem volt Angliának.
  • Anglia kiesett. Nyilvánvaló, hogy abban bízni, hogy majd az olaszok nem adják le az egy pontot Uruguaynak, az LÓFASZ. És még Costa Ricát is meg kéne verni, de ezek után nem fog menni.
  • FASZ FASZ FASZ FASZ FASZ!
  • Hart 6 (Nem volt benne egyik gólban sem.)
  • Johnson 6 (Adott egy zseniális gólpasszt.)
  • Cahill 5 (FASZ.)
  • Jagielka 5 (Mi a FASZra figyelt az első gólnál?)
  • Baines 6 (Ment előre rendületlenül, de nem tőle kéne várni ezt.)
  • Gerrard 4 (FASZ)
  • Henderson 5 (Mezőnyben oké, de a kapu előtt LÓFASZ.)
  • Sterling 5 (Sehol sem volt az első meccshez képest, szuper ötlet volt kivinni a szélre.)
  • Rooney 5 (Egy kihagyhatatlan helyzetet belőtt, de egyébként vége van szegénynek.)
  • Welbeck 4 (Mi a FASZÉRT maradt ilyen sokáig a pályán?)
  • Sturridge 5 (Egész meccsen dobálta magát, mint egy FASZ.)
  • CSERÉK: Barkley 4 (Egy ilyen éles meccsen nem Forró Rágógumit kell behozni, teljesen súlytalan volt a sok dörzsölt geci ellen.)
  • Lallana (Amikor labdához ért, nem volt rossz, kár, hogy ilyesmire alig emlékszünk.)
  • Lambert (Már tökmindegy volt minden.)

Anglia - Olaszország 1-2

  • A vicc az, hogy simán előfordulhat, hogy Anglia úgy nem jut tovább a csoportból, hogy kb. 2004 óta először van támadójátéka. Ez a csapat össze sem hasonlítható azzal, amelyik Crouch vagy Heskey fejére ívelget tanácstalanul.
  • Volt pár gyengébb teljesítmény, meg összességében a védekezéssel is kéne kezdeni valamit, de Rooney volt megint a legkiábrándítóbb. A gólpassza szép volt, de ott is Sterling labdája volt az igazán zseniális. Előtte-utána viszont semmi, és még a legnagyobb egyenlítési lehetőséget is elbaszta. Arról a szögletről meg ne is beszéljünk.
  • Amíg bírták erővel/nem sérültek meg, a három powernéger irtó jól nyomta, remélhetőleg Sturridge sérülése nem súlyos. Sterlinget nem szabadott volna a pályán hagyni a végéig.
  • A Henderson-Wilshere csere teljesen értelmetlen volt: Hendo jól játszott, Wilshere-nek meg egyetlen jó megoldása nem volt, ellenben halálosan idegesítő volt, amit művelt. 
  • Az elpuskázott Rooney-helyzetig még lehetett reménykedni az egyenlítésben, utána viszont már látszott, hogy másnap reggelig sem lehet pont az olaszoknak gólt lőni, pont a kibaszott dzsungel kellős közepén. Nagy kár azért a 2. olasz gólért, főleg, mert Baines megint egyedül maradt hátul - mintha Rooney játszott volna a bal szélen, de ezúttal sem ment hátra védekezni.
  • Veszve amúgy semmi nincs, Uruguayt így is-úgy is meg kellett volna verni, az egy nagy meccs lesz. Most úgy kapott ki Anglia, hogy klasszisokkal jobban játszott, mint két éve Kijevben. 

    Hart 5 (Az első félidő végén, Balotelli helyzeténél mit művelt?)
    Johnson 6 (Mindenki tőle tartott, pedig a másik oldalon volt a baj.)
    Cahill 5 (Lehetett volna határozottabb.)
    Jagielka 6 (Nagyot mentett a szünet előtt.)
    Baines 5 (Csalódás, de sokszor magára is maradt.)
    Gerrard 6 (Rosszul kezdett, de aztán szépen összekapta magát.)
    Henderson 6 (Megtette, amit kellett, valószínűleg elfáradt a végére.)
    Welbeck 6 (Az első félidőben nagyot játszott, de ennyit bírt ma.)
    Sterling 7 (19 évesen a csapata legjobbja volt.)
    Rooney 5 (Eh.)
    Sturridge 7 (A legjobb angol csatár most már vitathatatlanul ő.)

    Cserék:
    Barkley 5 (Jól kezdett, de aztán már az egész csapat eltűnt mögüle.)
    Wilshere (Katasztrófa.)
    Lallana. (Veszett fejsze nyele.)

Mindjárt kezdődik a vébé, és ugyan a tervezett beharangozó cikksorozatunk sajnos elmaradt, de az olaszok elleni első csoportmeccs előestéjén megint nyomunk egy nagy bulit!
Addig is kedvcsinálónak itt az angol válogatott nem hivatalos vébédala Lily Allentől!
"Who gave you Shakespeare, who gave you Lennon, who gave you Gazza, twistin your melon"
"God save the Queen with a pint of lager"
"Rule Britannia, Britannia rules the rave" 

Mindjárt kezdődik a vébé, és ugyan a tervezett beharangozó cikksorozatunk sajnos elmaradt, de az olaszok elleni első csoportmeccs előestéjén megint nyomunk egy nagy bulit!

Addig is kedvcsinálónak itt az angol válogatott nem hivatalos vébédala Lily Allentől!

"Who gave you Shakespeare, who gave you Lennon, who gave you Gazza, twistin your melon"

"God save the Queen with a pint of lager"

"Rule Britannia, Britannia rules the rave" 

Hát nem sok bizalomra okot adó dolgot láttunk az angol válogatott dánok elleni tegnapi felkészülési meccsén, de néhány következtetést azért még a tévé előtt ülve is le lehetett vonni, reméljük ezt majd Hodgson is megteszi.
Az angol válogatott játékából alapvetően hiányzik a hirtelen tempóváltás és váratlan húzás, valahogy megint az volt az ember érzése, hogy itt legfeljebb egy védelmi hibából lesz gól, vagy egy hatalmas szerencsének köszönhetően.
Úgy látszik, hogy Hodgson a középpályán még mindig ugyanattól a játékostól várja a csapat irányítását, mint elődei kábé 10 éve folyamatosan, csakhogy ez a játékos (Steven Gerrard) nagyjából a 60. perc tájékán kezd elfáradni, és onnantól fokozatosan beleszürkül a csapatba.
Pont emiatt volt üdítő Adam Lallana pályára lépése, akinek elég volt egy-két labdaérintés ahhoz, hogy megmutassa, ő lehet a megoldás az angol válogatott impotens támadójátékára, nem véletlen, hogy egy ügyes testcsellel (váratlan húzás!) két védő mellett ellépve éppen az ő tökéletes beadásából született az egyedüli gól. Reméljük, hogy ezzel Hodgson is tisztában van, és nem csak epizódszerepet szán majd Lallanának, hanem egy merészet húzva egyből a kezdőbe teszi, mint ahogyan azt egyébként Bobby Robson meglépte az olaszországi világbajnokságon Gascoigne-nal.
A tegnapi (talán az egyedüli Gerrard kivételével) nem a “nagy öregek” estéje volt: a mostanában a klubjánál is csak a kispadig jutó Ashley Cole-nál sokkal meggyőzőbb volt az újonc Luke Shaw, a görcsösen akaró Rooney-t rossz volt nézni, ahogy súlytalanul vergődik a középcsatár posztján, főleg, hogy a helyére beálló Welbeckkel egyből felélénkült a csapat támadójátéka, és az általunk korábban már sokszor kritizált Glen Johnsonnak is csak az az egy szerencséje, hogy nincs nagyon más épkézláb ember, aki szóbajöhetne a posztján.
Szóval maradt itt még egy-két eldöntendő kérdés, de a kerethirdetésig még amúgyis hónapok vannak hátra, ráadásul, ahogy az lenni szokott, a kapitány döntését az addig közbejövő sérülések is nagymértékben befolyásolni fogják.

Hát nem sok bizalomra okot adó dolgot láttunk az angol válogatott dánok elleni tegnapi felkészülési meccsén, de néhány következtetést azért még a tévé előtt ülve is le lehetett vonni, reméljük ezt majd Hodgson is megteszi.

Az angol válogatott játékából alapvetően hiányzik a hirtelen tempóváltás és váratlan húzás, valahogy megint az volt az ember érzése, hogy itt legfeljebb egy védelmi hibából lesz gól, vagy egy hatalmas szerencsének köszönhetően.

Úgy látszik, hogy Hodgson a középpályán még mindig ugyanattól a játékostól várja a csapat irányítását, mint elődei kábé 10 éve folyamatosan, csakhogy ez a játékos (Steven Gerrard) nagyjából a 60. perc tájékán kezd elfáradni, és onnantól fokozatosan beleszürkül a csapatba.

Pont emiatt volt üdítő Adam Lallana pályára lépése, akinek elég volt egy-két labdaérintés ahhoz, hogy megmutassa, ő lehet a megoldás az angol válogatott impotens támadójátékára, nem véletlen, hogy egy ügyes testcsellel (váratlan húzás!) két védő mellett ellépve éppen az ő tökéletes beadásából született az egyedüli gól. Reméljük, hogy ezzel Hodgson is tisztában van, és nem csak epizódszerepet szán majd Lallanának, hanem egy merészet húzva egyből a kezdőbe teszi, mint ahogyan azt egyébként Bobby Robson meglépte az olaszországi világbajnokságon Gascoigne-nal.

A tegnapi (talán az egyedüli Gerrard kivételével) nem a “nagy öregek” estéje volt: a mostanában a klubjánál is csak a kispadig jutó Ashley Cole-nál sokkal meggyőzőbb volt az újonc Luke Shaw, a görcsösen akaró Rooney-t rossz volt nézni, ahogy súlytalanul vergődik a középcsatár posztján, főleg, hogy a helyére beálló Welbeckkel egyből felélénkült a csapat támadójátéka, és az általunk korábban már sokszor kritizált Glen Johnsonnak is csak az az egy szerencséje, hogy nincs nagyon más épkézláb ember, aki szóbajöhetne a posztján.

Szóval maradt itt még egy-két eldöntendő kérdés, de a kerethirdetésig még amúgyis hónapok vannak hátra, ráadásul, ahogy az lenni szokott, a kapitány döntését az addig közbejövő sérülések is nagymértékben befolyásolni fogják.

Eddig sem titkoltuk, hogy az angol foci mellett a brit popzenéért is rajongunk, de most, hogy az utóbbi időben egyre kevesebbszer írunk sajnos ide a blogra, elhatároztuk, csinálunk egy bulit, ahol ugyan nem csak focival kapcsolatos menő számokat játszunk majd le, de ezt, meg ezt, vagy ezt biztosan hallani fogjátok, ha eljöttök!
https://www.facebook.com/events/498718350237299/

Eddig sem titkoltuk, hogy az angol foci mellett a brit popzenéért is rajongunk, de most, hogy az utóbbi időben egyre kevesebbszer írunk sajnos ide a blogra, elhatároztuk, csinálunk egy bulit, ahol ugyan nem csak focival kapcsolatos menő számokat játszunk majd le, de ezt, meg ezt, vagy ezt biztosan hallani fogjátok, ha eljöttök!

https://www.facebook.com/events/498718350237299/

Villámértékelés a két barátságos vereségről: no need to panic. Chile ellen kísérleti csapat játszott, a németekről pedig eddig is tudtuk, hogy jobbak, akár még tartalékosan is. Hodgsont a tétmeccses mérlege alapján egyelőre nincs miért bírálni, a bizalom tehát tart a vb-ig, remélhetőleg tudja, mit akart kihozni ebből a két meccsből.
Ami a leginkább aggasztó, az a védelem, ami korábban mindig megbízható volt, most viszont a leggyengébb csapatrész. Anglia azért ne kapjon már fejesgólt szögletből, könyörgünk!

Villámértékelés a két barátságos vereségről: no need to panic. Chile ellen kísérleti csapat játszott, a németekről pedig eddig is tudtuk, hogy jobbak, akár még tartalékosan is. Hodgsont a tétmeccses mérlege alapján egyelőre nincs miért bírálni, a bizalom tehát tart a vb-ig, remélhetőleg tudja, mit akart kihozni ebből a két meccsből.

Ami a leginkább aggasztó, az a védelem, ami korábban mindig megbízható volt, most viszont a leggyengébb csapatrész. Anglia azért ne kapjon már fejesgólt szögletből, könyörgünk!

Hát ez egy nagyon jó kis meccs volt a lengyelek ellen, Anglia pedig bebiztosította a csoportgyőzelmét. Nem állítjuk, hogy néhányszor nem tört ki a frász a meccsen (főleg a második félidőben, miután visszaállt a csapat), de az a helyzet, hogy Anglia már Montenegró ellen is úgy játszott, ahogy azt már régóta hiába várjuk tőle, ma pedig tényleg agyonverhette volna a lengyeleket, csak ugye a helyzeteket megint nem sikerült kihasználni. Mielőtt azonban Roy Hodgsont piedesztálra emelnénk, emlékezzünk vissza, mit műveltek az angolok a második félidőben, milyen cseréket hajtott végre (Carrick helyett Lampard?!), de végül Steven Gerrard egyéni akciója mindenkit megnyugtatott.
Anglia tehát ott lesz Brazíliában, és a többi csoportot elnézve (Bosznia és Svájc csoportelső?!) nem is volt annyira könnyű dolga. Ennek ellenére még sok meló van a vébéig. El kell dönteni például, hogy a ma és Montenegró ellen is kiválóan focizó Townsend lesz a jobbszélső, vagy Walcottnak bérelt helye van. Kiderül, hogy Wilshere csak csereként fér-e be ebbe a csapatba, és hogy hiányzik-e egyáltalán Ashley Cole. Meg még sok minden mást, mindenesetre most fél évig lehet reménykedni, hogy talán meglesz jövőre a negyeddöntő.

Hát ez egy nagyon jó kis meccs volt a lengyelek ellen, Anglia pedig bebiztosította a csoportgyőzelmét. Nem állítjuk, hogy néhányszor nem tört ki a frász a meccsen (főleg a második félidőben, miután visszaállt a csapat), de az a helyzet, hogy Anglia már Montenegró ellen is úgy játszott, ahogy azt már régóta hiába várjuk tőle, ma pedig tényleg agyonverhette volna a lengyeleket, csak ugye a helyzeteket megint nem sikerült kihasználni. Mielőtt azonban Roy Hodgsont piedesztálra emelnénk, emlékezzünk vissza, mit műveltek az angolok a második félidőben, milyen cseréket hajtott végre (Carrick helyett Lampard?!), de végül Steven Gerrard egyéni akciója mindenkit megnyugtatott.

Anglia tehát ott lesz Brazíliában, és a többi csoportot elnézve (Bosznia és Svájc csoportelső?!) nem is volt annyira könnyű dolga. Ennek ellenére még sok meló van a vébéig. El kell dönteni például, hogy a ma és Montenegró ellen is kiválóan focizó Townsend lesz a jobbszélső, vagy Walcottnak bérelt helye van. Kiderül, hogy Wilshere csak csereként fér-e be ebbe a csapatba, és hogy hiányzik-e egyáltalán Ashley Cole. Meg még sok minden mást, mindenesetre most fél évig lehet reménykedni, hogy talán meglesz jövőre a negyeddöntő.

A Cardiff City békafejű maláj tulajdonosa, Vincent Tan régi kedvencünk, hiszen ő volt az, aki önkényesen megváltoztatta a klub színeit kékről pirosra, sőt, egyszer még a név megváltoztatását is kilátásba helyezte, de arról szerencsére lebeszélték. Most viszont itt az újabb eszement baromság: a napokban leváltotta a Cardiff játékosbeszerzésért felelős Iain Moodyt, és helyette Tan fiának a 23 éves kazah haverját nevezte ki.
Mondani sem kell, Aliser Apszaljamovnak semmilyen szakmai múltja nincsen, Moody viszont már a Watfordnál is együtt dolgozott a managerrel, Malky Mackayjal, és utóbbi egyik legfontosabb embere volt a klubnál mostanáig. Érthető tehát, hogy ez a hajmeresztő döntés aláást a klubot a Premier League-be juttató Mackay pozícióját is, és bár azt cáfolták, hogy őt is el akarják küldeni, nehéz ezt másként értelmezni, mint hadüzenetként.
Az biztos, hogy Mackay könnyedén talál majd magának új klubot, ha mennie kell, vagy magától hagyja ott ezt a trágyadombot, viszont a Cardiff szurkolói felkészülhetnek akár egy Blackburn-szerű bohózatra is, amit ők viszont nem fognak élvezni annyira. A Cardiff jelenleg hét forduló után a 14. helyen áll, biztosan a középmezőnyben.

A Cardiff City békafejű maláj tulajdonosa, Vincent Tan régi kedvencünk, hiszen ő volt az, aki önkényesen megváltoztatta a klub színeit kékről pirosra, sőt, egyszer még a név megváltoztatását is kilátásba helyezte, de arról szerencsére lebeszélték. Most viszont itt az újabb eszement baromság: a napokban leváltotta a Cardiff játékosbeszerzésért felelős Iain Moodyt, és helyette Tan fiának a 23 éves kazah haverját nevezte ki.

Mondani sem kell, Aliser Apszaljamovnak semmilyen szakmai múltja nincsen, Moody viszont már a Watfordnál is együtt dolgozott a managerrel, Malky Mackayjal, és utóbbi egyik legfontosabb embere volt a klubnál mostanáig. Érthető tehát, hogy ez a hajmeresztő döntés aláást a klubot a Premier League-be juttató Mackay pozícióját is, és bár azt cáfolták, hogy őt is el akarják küldeni, nehéz ezt másként értelmezni, mint hadüzenetként.

Az biztos, hogy Mackay könnyedén talál majd magának új klubot, ha mennie kell, vagy magától hagyja ott ezt a trágyadombot, viszont a Cardiff szurkolói felkészülhetnek akár egy Blackburn-szerű bohózatra is, amit ők viszont nem fognak élvezni annyira. A Cardiff jelenleg hét forduló után a 14. helyen áll, biztosan a középmezőnyben.