Hát nem sok bizalomra okot adó dolgot láttunk az angol válogatott dánok elleni tegnapi felkészülési meccsén, de néhány következtetést azért még a tévé előtt ülve is le lehetett vonni, reméljük ezt majd Hodgson is megteszi.
Az angol válogatott játékából alapvetően hiányzik a hirtelen tempóváltás és váratlan húzás, valahogy megint az volt az ember érzése, hogy itt legfeljebb egy védelmi hibából lesz gól, vagy egy hatalmas szerencsének köszönhetően.
Úgy látszik, hogy Hodgson a középpályán még mindig ugyanattól a játékostól várja a csapat irányítását, mint elődei kábé 10 éve folyamatosan, csakhogy ez a játékos (Steven Gerrard) nagyjából a 60. perc tájékán kezd elfáradni, és onnantól fokozatosan beleszürkül a csapatba.
Pont emiatt volt üdítő Adam Lallana pályára lépése, akinek elég volt egy-két labdaérintés ahhoz, hogy megmutassa, ő lehet a megoldás az angol válogatott impotens támadójátékára, nem véletlen, hogy egy ügyes testcsellel (váratlan húzás!) két védő mellett ellépve éppen az ő tökéletes beadásából született az egyedüli gól. Reméljük, hogy ezzel Hodgson is tisztában van, és nem csak epizódszerepet szán majd Lallanának, hanem egy merészet húzva egyből a kezdőbe teszi, mint ahogyan azt egyébként Bobby Robson meglépte az olaszországi világbajnokságon Gascoigne-nal.
A tegnapi (talán az egyedüli Gerrard kivételével) nem a “nagy öregek” estéje volt: a mostanában a klubjánál is csak a kispadig jutó Ashley Cole-nál sokkal meggyőzőbb volt az újonc Luke Shaw, a görcsösen akaró Rooney-t rossz volt nézni, ahogy súlytalanul vergődik a középcsatár posztján, főleg, hogy a helyére beálló Welbeckkel egyből felélénkült a csapat támadójátéka, és az általunk korábban már sokszor kritizált Glen Johnsonnak is csak az az egy szerencséje, hogy nincs nagyon más épkézláb ember, aki szóbajöhetne a posztján.
Szóval maradt itt még egy-két eldöntendő kérdés, de a kerethirdetésig még amúgyis hónapok vannak hátra, ráadásul, ahogy az lenni szokott, a kapitány döntését az addig közbejövő sérülések is nagymértékben befolyásolni fogják.

Hát nem sok bizalomra okot adó dolgot láttunk az angol válogatott dánok elleni tegnapi felkészülési meccsén, de néhány következtetést azért még a tévé előtt ülve is le lehetett vonni, reméljük ezt majd Hodgson is megteszi.

Az angol válogatott játékából alapvetően hiányzik a hirtelen tempóváltás és váratlan húzás, valahogy megint az volt az ember érzése, hogy itt legfeljebb egy védelmi hibából lesz gól, vagy egy hatalmas szerencsének köszönhetően.

Úgy látszik, hogy Hodgson a középpályán még mindig ugyanattól a játékostól várja a csapat irányítását, mint elődei kábé 10 éve folyamatosan, csakhogy ez a játékos (Steven Gerrard) nagyjából a 60. perc tájékán kezd elfáradni, és onnantól fokozatosan beleszürkül a csapatba.

Pont emiatt volt üdítő Adam Lallana pályára lépése, akinek elég volt egy-két labdaérintés ahhoz, hogy megmutassa, ő lehet a megoldás az angol válogatott impotens támadójátékára, nem véletlen, hogy egy ügyes testcsellel (váratlan húzás!) két védő mellett ellépve éppen az ő tökéletes beadásából született az egyedüli gól. Reméljük, hogy ezzel Hodgson is tisztában van, és nem csak epizódszerepet szán majd Lallanának, hanem egy merészet húzva egyből a kezdőbe teszi, mint ahogyan azt egyébként Bobby Robson meglépte az olaszországi világbajnokságon Gascoigne-nal.

A tegnapi (talán az egyedüli Gerrard kivételével) nem a “nagy öregek” estéje volt: a mostanában a klubjánál is csak a kispadig jutó Ashley Cole-nál sokkal meggyőzőbb volt az újonc Luke Shaw, a görcsösen akaró Rooney-t rossz volt nézni, ahogy súlytalanul vergődik a középcsatár posztján, főleg, hogy a helyére beálló Welbeckkel egyből felélénkült a csapat támadójátéka, és az általunk korábban már sokszor kritizált Glen Johnsonnak is csak az az egy szerencséje, hogy nincs nagyon más épkézláb ember, aki szóbajöhetne a posztján.

Szóval maradt itt még egy-két eldöntendő kérdés, de a kerethirdetésig még amúgyis hónapok vannak hátra, ráadásul, ahogy az lenni szokott, a kapitány döntését az addig közbejövő sérülések is nagymértékben befolyásolni fogják.

Eddig sem titkoltuk, hogy az angol foci mellett a brit popzenéért is rajongunk, de most, hogy az utóbbi időben egyre kevesebbszer írunk sajnos ide a blogra, elhatároztuk, csinálunk egy bulit, ahol ugyan nem csak focival kapcsolatos menő számokat játszunk majd le, de ezt, meg ezt, vagy ezt biztosan hallani fogjátok, ha eljöttök!
https://www.facebook.com/events/498718350237299/

Eddig sem titkoltuk, hogy az angol foci mellett a brit popzenéért is rajongunk, de most, hogy az utóbbi időben egyre kevesebbszer írunk sajnos ide a blogra, elhatároztuk, csinálunk egy bulit, ahol ugyan nem csak focival kapcsolatos menő számokat játszunk majd le, de ezt, meg ezt, vagy ezt biztosan hallani fogjátok, ha eljöttök!

https://www.facebook.com/events/498718350237299/

Villámértékelés a két barátságos vereségről: no need to panic. Chile ellen kísérleti csapat játszott, a németekről pedig eddig is tudtuk, hogy jobbak, akár még tartalékosan is. Hodgsont a tétmeccses mérlege alapján egyelőre nincs miért bírálni, a bizalom tehát tart a vb-ig, remélhetőleg tudja, mit akart kihozni ebből a két meccsből.
Ami a leginkább aggasztó, az a védelem, ami korábban mindig megbízható volt, most viszont a leggyengébb csapatrész. Anglia azért ne kapjon már fejesgólt szögletből, könyörgünk!

Villámértékelés a két barátságos vereségről: no need to panic. Chile ellen kísérleti csapat játszott, a németekről pedig eddig is tudtuk, hogy jobbak, akár még tartalékosan is. Hodgsont a tétmeccses mérlege alapján egyelőre nincs miért bírálni, a bizalom tehát tart a vb-ig, remélhetőleg tudja, mit akart kihozni ebből a két meccsből.

Ami a leginkább aggasztó, az a védelem, ami korábban mindig megbízható volt, most viszont a leggyengébb csapatrész. Anglia azért ne kapjon már fejesgólt szögletből, könyörgünk!

Hát ez egy nagyon jó kis meccs volt a lengyelek ellen, Anglia pedig bebiztosította a csoportgyőzelmét. Nem állítjuk, hogy néhányszor nem tört ki a frász a meccsen (főleg a második félidőben, miután visszaállt a csapat), de az a helyzet, hogy Anglia már Montenegró ellen is úgy játszott, ahogy azt már régóta hiába várjuk tőle, ma pedig tényleg agyonverhette volna a lengyeleket, csak ugye a helyzeteket megint nem sikerült kihasználni. Mielőtt azonban Roy Hodgsont piedesztálra emelnénk, emlékezzünk vissza, mit műveltek az angolok a második félidőben, milyen cseréket hajtott végre (Carrick helyett Lampard?!), de végül Steven Gerrard egyéni akciója mindenkit megnyugtatott.
Anglia tehát ott lesz Brazíliában, és a többi csoportot elnézve (Bosznia és Svájc csoportelső?!) nem is volt annyira könnyű dolga. Ennek ellenére még sok meló van a vébéig. El kell dönteni például, hogy a ma és Montenegró ellen is kiválóan focizó Townsend lesz a jobbszélső, vagy Walcottnak bérelt helye van. Kiderül, hogy Wilshere csak csereként fér-e be ebbe a csapatba, és hogy hiányzik-e egyáltalán Ashley Cole. Meg még sok minden mást, mindenesetre most fél évig lehet reménykedni, hogy talán meglesz jövőre a negyeddöntő.

Hát ez egy nagyon jó kis meccs volt a lengyelek ellen, Anglia pedig bebiztosította a csoportgyőzelmét. Nem állítjuk, hogy néhányszor nem tört ki a frász a meccsen (főleg a második félidőben, miután visszaállt a csapat), de az a helyzet, hogy Anglia már Montenegró ellen is úgy játszott, ahogy azt már régóta hiába várjuk tőle, ma pedig tényleg agyonverhette volna a lengyeleket, csak ugye a helyzeteket megint nem sikerült kihasználni. Mielőtt azonban Roy Hodgsont piedesztálra emelnénk, emlékezzünk vissza, mit műveltek az angolok a második félidőben, milyen cseréket hajtott végre (Carrick helyett Lampard?!), de végül Steven Gerrard egyéni akciója mindenkit megnyugtatott.

Anglia tehát ott lesz Brazíliában, és a többi csoportot elnézve (Bosznia és Svájc csoportelső?!) nem is volt annyira könnyű dolga. Ennek ellenére még sok meló van a vébéig. El kell dönteni például, hogy a ma és Montenegró ellen is kiválóan focizó Townsend lesz a jobbszélső, vagy Walcottnak bérelt helye van. Kiderül, hogy Wilshere csak csereként fér-e be ebbe a csapatba, és hogy hiányzik-e egyáltalán Ashley Cole. Meg még sok minden mást, mindenesetre most fél évig lehet reménykedni, hogy talán meglesz jövőre a negyeddöntő.

A Cardiff City békafejű maláj tulajdonosa, Vincent Tan régi kedvencünk, hiszen ő volt az, aki önkényesen megváltoztatta a klub színeit kékről pirosra, sőt, egyszer még a név megváltoztatását is kilátásba helyezte, de arról szerencsére lebeszélték. Most viszont itt az újabb eszement baromság: a napokban leváltotta a Cardiff játékosbeszerzésért felelős Iain Moodyt, és helyette Tan fiának a 23 éves kazah haverját nevezte ki.
Mondani sem kell, Aliser Apszaljamovnak semmilyen szakmai múltja nincsen, Moody viszont már a Watfordnál is együtt dolgozott a managerrel, Malky Mackayjal, és utóbbi egyik legfontosabb embere volt a klubnál mostanáig. Érthető tehát, hogy ez a hajmeresztő döntés aláást a klubot a Premier League-be juttató Mackay pozícióját is, és bár azt cáfolták, hogy őt is el akarják küldeni, nehéz ezt másként értelmezni, mint hadüzenetként.
Az biztos, hogy Mackay könnyedén talál majd magának új klubot, ha mennie kell, vagy magától hagyja ott ezt a trágyadombot, viszont a Cardiff szurkolói felkészülhetnek akár egy Blackburn-szerű bohózatra is, amit ők viszont nem fognak élvezni annyira. A Cardiff jelenleg hét forduló után a 14. helyen áll, biztosan a középmezőnyben.

A Cardiff City békafejű maláj tulajdonosa, Vincent Tan régi kedvencünk, hiszen ő volt az, aki önkényesen megváltoztatta a klub színeit kékről pirosra, sőt, egyszer még a név megváltoztatását is kilátásba helyezte, de arról szerencsére lebeszélték. Most viszont itt az újabb eszement baromság: a napokban leváltotta a Cardiff játékosbeszerzésért felelős Iain Moodyt, és helyette Tan fiának a 23 éves kazah haverját nevezte ki.

Mondani sem kell, Aliser Apszaljamovnak semmilyen szakmai múltja nincsen, Moody viszont már a Watfordnál is együtt dolgozott a managerrel, Malky Mackayjal, és utóbbi egyik legfontosabb embere volt a klubnál mostanáig. Érthető tehát, hogy ez a hajmeresztő döntés aláást a klubot a Premier League-be juttató Mackay pozícióját is, és bár azt cáfolták, hogy őt is el akarják küldeni, nehéz ezt másként értelmezni, mint hadüzenetként.

Az biztos, hogy Mackay könnyedén talál majd magának új klubot, ha mennie kell, vagy magától hagyja ott ezt a trágyadombot, viszont a Cardiff szurkolói felkészülhetnek akár egy Blackburn-szerű bohózatra is, amit ők viszont nem fognak élvezni annyira. A Cardiff jelenleg hét forduló után a 14. helyen áll, biztosan a középmezőnyben.

Hősünk: Super Jack, Super Jack, Super Jackie Wilshere!

Igazán mozgalmas napokat tudhat maga mögött az angol válogatott és az Arsenal középpályása, Jack Wilshere. Kezdődött azzal, hogy az Arsenal Napoli-verése után minden angol újság és fociblog kötelességének érezte, hogy írjon egy cikket arról, Wilshere milyen rossz formában van, nem fog beférni a klubcsapatába, Angliát pedig nem fogja megmenteni. Aztán lefotózták egy cigivel a szájában, ezt szintén a várható sajtóműbalhé követte. Aztán egy rosszul sikerült első félidő után nagyon jó másodikat játszott a West Brom ellen, gólt is lőtt. Aztán pedig azt nyilatkozta - arra reagálva, hogy az angol szövetség két bajnoki gól után NAGYON elkezdett érdeklődni a 18 éves albán-belga Adnan Januzaj után, hátha lehetne belőle angol válogatottat csinálni -, hogy AZ ANGOL VÁLOGATOTTBAN AZ JÁTSSZON, AKI ANGOL, és attól, hogy valaki öt éve Angliában lakik, még nem lesz ANGOL. Mondanunk sem kell, a KONTROVERZIÁLIS szavakat címlapon hozta minden mai újság a ködös Albionban!

Super Jack Wilshere-nek mindemellett még arra is volt ideje, hogy megerősítse pozícióját a legstílusosabban kinéző focisták toplistáján, amit a férfistílus nemzetközi bibliája, az Esquire magazin egy fantasztikus divatfotó-sorozattal igazolt vissza!

Csak így tovább, Little Jackie, és mindent bele Montenegro ellen!

A nullánál is kevesebb: Ukrajna - Anglia 0-0

Bár a kötelező minimumot hozta a csapat, és ugye a meccs előtt mi is kiegyeztünk volna a döntetlenben, azért ezután a szenvedés után kicsit sem tudunk örülni. Kezdjük ott, hogy a döntetlent Roy Hodgson defenzív mindsetje ismeretében kezeltük jó eredményként, a mai meccs pedig pontosan megmutatta, hogy Anglia egy pontért ment Kijevbe, és kész.

Minden szervezettség ellenére az egész terv dugába dőlhetett volna rögtön az első perben, ha a játékvezető tizenegyest ad az ukránoknak, de hát szerencsére nem tette (pedig az angol újságírók szerint is megadható lett volna), és onnantól kezdve már könnyebb volt a helyzet. Az első félidőben legalább a tempó átlagon felüli volt, és a folyamatos ukrán nyomás ellenére még néha az angolok is próbálkoztak támadásokkal, de azért inkább a hazaiak tűntek veszélyesebbnek. 

Ebből szerencsére a második félidőre nem sok maradt, sőt: ez az ukrán csapat semmivel sem igazolta a jó hírét, nagyjából ugyanazt nyújtotta, amit a tavalyi Európa-bajnokságon, a gond csak az, hogy az angolok még a 2012-es önmagukat is alulmúlták. Az ukránoknál tényleg csak a két szélső, Konopljanka és Jarmolenko mutatott valamit, rajtuk kívül csupa átlagos játékos gürcölt a pályán, de a helyzet a túloldalon sem volt jobb, sőt. A második félidőben nem nagyon emlékszünk olyanra, hogy két angol játékos egymáshoz tudta volna passzolni a labdát, veszélyesebb támadás talán egy, ha volt, és elkeserítően rossz meccs lett ebből, noha sokkal jobbnak indult. A végén viszont már jól látszott, mindkét csapat belenyugodott a döntetlenbe.

Egy jó ukrán csapat ellen, idegenben persze nem rossz eredmény az iksz, de hogy Anglia egy ilyen közepes csapat ellen meg se próbáljon nyerni, az szégyen. És oké, hogy szokás szerint hiányzott csaknem a teljes csatársor, attól még legalább alap dolgokat nem kéne elkúrni. Papíron a helyzet jó: Angliának két hazai meccse van hátra, Montenegro és Lengyelország ellen, és ha mindkettőt megnyeri, csoportelső. Az a tény viszont, hogy Anglia ebben a sorozatban csak San Marinót és Moldáviát tudta megnyerni, semmi jót nem jelez előre, vagyis két borzasztó nehéz meccs következik.

image

Joe Hart örülhet, hogy megúszta a tizenegyest, és bár bizonytalanul kezdett, végül nem volt sok dolga.

A két középső védő közül Gary Cahill volt a határozottabb, és a korábbi válogatott meccsekkel ellentétben most nem is hibázott, Phil Jagielka pedig hozta a tőle elvárhatót. A szélsőhátvédeket dicséret illeti, hiszen még ők voltak a legveszélyesebbek: a Konopljankával szenvedő Kyle Walker például többször is jól ment el a jobb oldalon, de Ashley Cole is felfutott gyakran, és kikapcsolta Jarmolenkót is. 

Innentől előre azonban senkit se lehet dicsérni. Újfent bebizonyosodott, hogy csak Moldávia szintű csapatok ellen fér bele az, hogy a középpályán két lelassult veterán poroszkáljon. Steven Gerrard és Frank Lampard már 2006-ban sem tudott együtt játszani, mit szóljunk akkor most? Kár, hogy az őket tehermentesíteni hivatott Jack Wilshere még náluk is gyengébben játszott, érte komolyan elkezdhetünk aggódni az idei teljesítménye alapján.

Theo Walcott robbanékonyságából sem látszott semmi, és mindent elmondott róla, amikor a második félidőben egy ígéretes kontrát belevezetett a védőjébe, bár akkor már a képen látható szabálytalanság utáni sérülése nyomát is magán viselte. James Milner sajnos még a megbízható igásló szerepét sem tudta betölteni, mégis végigjátszhatta a meccset, az elszigetelt Rickie Lambertnek pedig nem feküdt ez az egycsatáros játék, ráadásul a végén már semmi se jött össze neki. A cserék közül Ashley Young pontosan azt nyújtotta, amit várni lehetett tőle (semmit), érthetetlen, hogy a szuper formában lévő Agbonlahor helyett miért ő kapott behívót. 

Hodgsonnak baromi nehéz dolga lesz a következő két meccsen, pláne, ha nem tudja elérni, hogy játékosai legalább azokat az alapszintű dolgokat ne felejtsék el válogatott mezben, ami a klubjukban nem okoz számukra nehézséget. És ez még akkor is így lesz, ha számolhat a Welbeck, Sturridge, Rooney trióval, ami azért nagyon kelleni fog.

A ma este elé

Ma háromnegyed 9-kor Roy Hodgson kapitánysága eddigi legfontosabb meccsét játsszák Kijevben. A tavalyi Eb-n bemutatkozó Hodgson már visszatérő vendég az Olimpiai stadionban, de 2012 nyarán még kisebb volt a nyomás. Akkor Anglia egy-nullra nyert, és kiderült az is, hogy a világ közvéleménye szerint azzal semmi gond nincs, ha a bíró elnéz egy több méteres lest, az viszont már nem fér bele, ha a gólvonalon túljutó labdát nem látja gólnak. Mondjuk Anglia tényleg nem játszott jól azon a meccsen, de a hazai pályán ötlettelenül és gyámoltalanul játszó ukránok ellen ez is elég volt, még ha sokan fura módon a hazaiakat is érezték erkölcsi győztesnek.

Azóta viszont újra összesorsolták a két csapatot, és az ukránok tavaly ősszel majdnem visszavágtak a Wembleyben, ahol az angolok csak a hajrában tudtak pontot menteni Fat Frank tizenegyesével. Azon a meccsen az ukránoknak jól állt a kontrajáték, veszélyesebb és összeszokottabb csapat benyomását keltette - igaz, az angolok így is kihagytak egy csomó ziccert, ezért a döntetlen igazságos eredmény volt.

Ma viszont ott tartunk, hogy úgy sorsdöntő ez a meccs, hogyha Anglia kikap, akkor lemondhat a csoportelsőségről, a másik két esetben viszont továbbra is nyitott marad a verseny. Az ukránoknak ugyanis könnyebb meccseik vannak hátra, és ha ma nyernek, képtelenség lesz őket megfogni. Döntetlen esetén bármi lehet, hiszen hiába játszik Hodgson csapata kétszer is otthon (Montenegro és Lengyelország ellen), eddig még nem bizonyította be, hogy képes lenne közepes, de jól védekező ellenfeleket legyőzni a Wembleyben.

Utóbbi miatt még egy esetleges angol győzelem sem döntene el semmit, simán lehet, hogy jön a szenvedés akkor is a szívós montenegróiak ellen. De megsúgjuk, a győzelmet nem is nagyon tudjuk elképzelni: az angol csapatból nagyon fog hiányozni az élete formájában focizó Sturridge és a válogatottban szintén hasznos Welbeck, és hát Rooneyt sokat szidjuk mi is, de azért a válogatottban rendre fontos gólokat szerez rosszul játszva is. Nélkülük sokkal nehezebb lesz, ráadásul ha tényleg Milner kezd a balszélen, az kb. olyan lesz, mintha Hodgson előre aláírná a döntetlent. És elnézve a túlkoros középpályássort, Wilshere nem túl biztató formáját, a tartalékos és rendkívül ingatag védelmet, még jó, hogy aláírnánk mi is.

Shadowplay (A PL átigazolási szezon objektív értékelése)

Volt egy napja mindenkinek megemészteni a halottvonal-nap történéseit, mi is megtettük, tessék.

1. Abramovics és Mourinho tényleg sötét arcok. Az Anzsi Mahalacska végkiárusítása során elérhető brazil embert, bizonyos Williant, tényleg csak azért vették meg, hogy kibasszanak a Spursszel, ami fair playnek nehezen minősíthető. Viszont Schürrlével nagyot akasztottak.

2. Szegény Moyes mesteren röhög a komplett brit sajtó és az ún. blogoszféra, jobb helyeken megemlékeznek arról is, hogy a David Gillt váltó új executive, Ed Woodward, egy fasz. (Plusz, könyörgünk, ÁLÜGYVÉDEK BILBAÓBAN.) Az biztos, hogy a MU középpályájáról nagyon hiányzik valaki, de az azért nem biztos, hogy nem a végülis (drágán) megszerzett Fellaini az.

3. Moyes mestert senki nem dicséri, amiért megtartotta a fent említett Mourinho által nyilvánosan (és a jó ég tudja mennyire komolyan) üldözött Rooneyt. A Villát vezető Paul Lambertet viszont ajnározzák, miután megtartotta Bentekét, akire az átogazolási szezon elején minden józan ember tutira fogadott volna mint olyanra, aki valamely ún. nagyobb csapathoz fog távozni.

4. Az Everton nagyon menő volt az utolsó napon, Spanyol Bob csak behozta a volt csapatától a tehetséges McCarthyt (ahogy az első pillanattól mindenki várta), és csak eladta volt edzőjének Fellainit (ahogy az első pillanattól mindenki várta, lásd fent), viszont megtartotta Bainest, amire senki nem számított. Gareth Barryt sötétebb kékben még nem láttuk, az is érdekes lesz..

5. A Manchester City különböző drága játékosokat vásárolt. Ahhoz nem elég drágákat, hogy ne kapjanak ki a Cardifftól.

6. Az is igaz, hogy a friss PL-tag Cardiff elköltött 33,6 millió fontot új játékosokra. Ennyike, ahogy a divatos mondás tartja.

7. Joe Kinnear kinevezésekor elmondta, hogy ő az egész mezőny legjobb szakmai igazgatója. Aztán a Newcastle kölcsönvette Loic Remyt a QPR-tól, és ezzel le is zárta az ún. átigazolási aktivitást.

8. Mark Hughes a Stoke managereként leigazolta a Stoke-tól éppen kirúgott Jermaine Pennantot. Ez elég szürreális hülyeségnek tűnt egészen addig, amíg a Stoke Pennant szabadrúgásgóljával meg nem verte a West Hamet Londonban.

9. Paulo Di Canio minden elérhető olasz játékost meg- illetve kölcsönvett a Sunderland számára. Őszintén reméljük, hogy kiesnek.

10. Arsene Wengernek annyi feladata volt, hogy megerősítse at Arsenalt kapus-, hátvéd- és csatárposzton. Nyilván vett egy irgalmatlan drága (mondjuk vitán felül ügyes) középpályást.

11. A bajnokságot gyalázatosan kezdő WBA managere, Steve Clarke az utolsó pillanatban mégsem adta el Shane Longot a Hullnak, pedig behúzta Sessegnont a Sunderlandből (a nem rossz szezonja után meglepőnek tűnik, hogy eladták, de csak addig, amíg bele nem gondolunk, hogy nem olasz) és Anichebét az Evertontól. És ott van neki Anelka is.

12. AVB nem folytatta a Spursnél azt, amivel az előző szezonban rokonszenvessé tette magát és a csapatát, vagyis nem a Redknapp által ráhagyott csapat építkező jellegű továbbfejlesztésével foglalkozott, hanem elküldte Parkert, Huddlestone-t, Livermore-t, plusz KÉNYTELEN VOLT elengedni Bale-t. A szakmai/média konszenzus az, hogy a helyettük 106 millió fontért vett emberekből mindjárt lesz egy szuperjó csapat. Addig viszont ONE-NIL TO THE ARSENAL.

Őrület

Ugyebár az a helyzet, hogy Angliába a világ legjobb játékosai és edzői jönnek folyamatosan egész nyáron, végre megtanítva a fogalmatlan angoloknak, mi is az a korszerű futball. Ehhez képest most már sorozatban a második forduló hoz tragikusan rossz meccseket, kevés góllal, óvatos balfaszkodással. Hát ehhez aztán tényleg érdemes volt kidobni az ablakon rekordmilliárdokat, köcsögök!

Öt pozitívum a hétvégéről:

1. Daniel Sturridge háromból három meccset döntött el idén, plusz hétközben a ligakupa-meccsen is vágott kettőt. Remélhetőleg nem komoly a sérülése, és a válogatottban is meg tudja mutatni, hogy ő Európa egyik legjobb formában lévő csatára.

2. A Norwich 19 éves szélsője, Nathan Redmond meglőtte első gólját a Premier League-ben, és amúgy is nagyon jól mozog érkezése óta. Ehhez még adalék, hogy a nyári U21-es EB-n Redmond volt a kevés angol játékos egyike, akik nem égtek le.

3. Végre megvan a Crystal Palace első győzelme is, miközben Di Canio szívósan rombolja szét a Sunderlandet. Remélhetőleg a rekordigazolás Dwight Gayle ezután akciógólokat is rúg majd.

4. A soha senki által komolyan nem vett Blackpool vezeti a Championshipet, és külön öröm, hogy a szemét Watfordot verték a hétvégén egy-nullra, a sérülésből visszatérő Tom Ince góljával. Vajon ő megy vagy marad hétfő éjfélig?

5. A hétközi ligakupa-meccseken lehetőséget kapott pár fiatal, akik éltek is az alkalommal: a West Brom csatára, Saido Berahino klasszikus mesterhármast lőtt a Newportnak, Connor Wickham duplájával úszta meg Di Canio az újabb blamázst, a múlt héten emlegetett Ravel Morrison pedig zseniális gólt lőtt a Cheltenhamnek.

Öt negatívum a hétvégéről:

1. A már említett gólínség. Most komolyan, 13 gól egy hétvégén a Premier League-ben? Ez még az olaszoknak is ciki lenne. Mindezt úgy, hogy már a múlt hét is hasonló volt.

2. Az átigazolási időszak továbbra is egy borzalom, egyre-másra fogynak el a csapatok, akik még valamelyest rokonszenvesek. Most már ott tartunk, hogy már az is dicséretes, ha valahol legalább 3-4 brit összejön egy kezdőcsapatban.

3. Sérülések, mint mindig: a hétvégén összeszedett ilyen-olyan sérülése miatt nem lesz a két soron következő vb-selejtezőn Glen Johnson, Wayne Rooney és Phil Jones sem. Mondjuk utóbbiért nem kár, Rooneyt se biztos, hogy kell erőltetni, de Kyle Walker játszik majd jobbhátvédet Kijevben? Azért az durva.

4. A Hull minimum egy pontot érdemelt volna a Manchester City vendégeként, a meccs nagy részében jobban játszott a milliárdos sztárocskáknál, a vége két egyéni villanásnak köszönhetően mégis kettő-null a Citynek. De Steve “Hájfejű Mank Geci” Bruce-nak nincs miért aggódnia, ha így folytatja a Fishing Town, nem lesz gond.

5. Kár a Tottenhamért: Harry Redknapp alatt a Spurs Anglia talán legszórakoztatóbban játszó csapata volt, kifejezetten látványos meccsekkel, gólratörő játékkal, komoly brit kontingenssel a keretben. AVB szűk egy év alatt teljesen kicserélte a keretet, és nemcsak, hogy egy B-kategóriás Man Cityt kreált a Spursből, de gyaníthatóan a Mourinhótól tanult biztonsági játékot nyomja majd, két védekező középpályással és ami ezzel jár.